Láncátadó klubülést rendezett még június 30-án a Rotary Club Orosháza, melyen az Interact Club Orosháza képviselői is részt vettek. A 2022/2023-as év leköszönő elnöke, Kormányos Károly kiváló munkája elismeréseként Paul Harris Díjban részesült. A következő év elnökének Polyák Jánost választották, aki harmadik alkalommal látja el a feladatot. Az új elnököt az oroscafé tudósítója kérdezte.
Mint mondták, a Rotary szokásainak megfelelően a kerék továbbfordul, évente elnök- és vezetőségváltás történik, de ez nem jelenti azt, hogy a következő hónapokban teljesen új arcukat mutatnák majd. Ugyanúgy megőriznék eddigi értékeiket, szellemiségüket, folytatják hagyományos programjaikat. A 2023/2024-es év elnökének Polyák Jánost választotta meg a klub, aki harmadik alkalommal töltheti be ezt a pozíciót.
– Egy nagyon komoly munka, ami felelősséggel jár, hiszen húsznál is több embert kell koordinálni, a társklubokkal tartani a kapcsolatot, a projektjeinket véghez vinni. De nagy öröm és elismerés is elnöknek lenni, köszönettel tartozom a klubnak, hogy harmadjára is jelöltek. A jól bevált programjainkat meg fogjuk ismételni, emblematikus rendezvényünk novemberben a Pálinkamustra, mindig támogatjuk a Mikulásfutást, az adventi hétvégéken forralt bort osztunk – árulta el Polyák János.
Hozzátette, legnagyobb adománygyűjtő rendezvényüket, a Rotary Bált 2024. február 3-án fogják megrendezni. Két ágyúgolyó futamot (autós csapatverseny játékos vetélkedő formájában) már megtartottak, ezt pedig a jövőben is szeretnék folytatni, csakúgy mint a Kovács Sándorról elnevezett horgász emlékversenyt. Emellett minden évben igyekeznek olyan előadókat és témákat keresni, amit be tudnak mutatni a városnak.
Fontos mérföldkő volt az Interact Club megalakulása a Székcs József Evangélikus Iskolában, melynek a gondozása kiemelt feladatnak számít a klub életében.
– Alapvetően a Rotary a rászorulók és a tehetséges fiatalok irányába fejti ki tevékenységét, lehetőleg lokálisan, ennek jegyében pedig tehetségdíjakkal támogatjuk az eredményes középiskolás tanulókat és az Interacttal közösen azokat a gyerekeket, akik szintén tehetségesek és akarnak tenni a közösségükért. A rászorulók támogatására pedig évről évre igyekszünk szintén kiemelt figyelmet fordítani, az idén közel 100 gyereket juttattunk el osztálykirándulásra – tette hozzá az elnök az oroscafé tudósítójának
A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el!