Kellemes idő, jó kapás, tartalmas beszélgetések és hatalmas nevetések. Ezt tapasztalhatta az, aki részt vett a II. Kovács Sándor Horgász Emlékversenyen június közepén.
A csorvási Forrás-tó adott otthont a Rotary Club Orosháza által szervezett eseménynek. Valójában ez már a 12. verseny volt a sorban, azonban Kovács Sándor tavalyi halála után a rotarysták úgy döntöttek, barátjukról nevezik el a horgászversenyt.
– Sanyi, ha tehette, mindig ide jött ki pecázni. Itt ücsörgött, gondolkodott, pihent a tóparton. Ez a verseny volt a szívügye, ő szervezte, intézte a nevezést, lebonyolítást, hogy mindig legyen mit enni és inni, készen legyenek a kupák, oklevelek, szóval ő volt a motorja az egésznek. És általában ő is nyerte – emlékszik vissza mosolyogva Deák György, a klub leköszönő elnöke.
Ebben az évben azonban nem csak verseny volt. A szervezők meghívták Kovács Sándor családját, így feleségétől az unokákig mindenki kint volt a tóparton, ahol meglepetés is várta őket.
– A tagság emlékfát ültetett arra a helyre, ahol Sanyi a legjobban szeretett horgászni. Készítettünk egy emléktáblát is, ezzel is tisztelegve klubtársunk és barátunk előtt – tette hozzá Deák György.
A II. Kovács Sándor Horgász Emlékverseny eredménye:
- Fejes Gyula – 5,30 kg;
- Andula Sándor – 2,64 kg;
- Bagdi István – 2,40 kg