Járványos gyermekbénulás. A betegség, ami a felnőttkort is megkeseríti. Gyógymód nincs, a hangsúly a megelőzésen és az utógondozáson van. Ez utóbbiban segítenek világszerte a Rotary Clubok.
Andula Sándor 1958-ban született, majd az egy évvel későbbi gyermekbénulás járványban megfertőzte a polio enterovírus, amitől bal lába részlegesen lebénult. 3 éves korában Budapesten megoperálták és a műtét olyan jól sikerült, hogy serdülő és ifi korában még aktívan focizini is tudott, kapusként kergette őrületbe a csatárokat.
A polio vírus okozta betegség azonban alattomos, hiszen felnőtt korban bármikor visszatérhet. Nem volt ez másként Sándornál sem.
– Egészen 2001-ig viszonylag normális életminőségben éltem, rendesen tudtam használni a lábam, normál cipőben jártam. Ekkor azonban lassú, de biztos állapotromlás kezdődött, mára pedig szinte használhatatlan lett a bal lábam, nagyon nehéz a közlekedés – fogalmaz Andula Sándor.
Itt jött a képbe a Rotary. A szervezet ugyanis célul tűzte ki, hogy a gyermekbénulást minél előbb eltüntessék a földről, ehhez pedig jelentős anyagi támogatást is biztosítanak. A kampányban az összes olyan ország részt vesz, ahol van Rotary Club, így az orosháziaknak is jutott feladat.
– Szerencsére a gyermekbénulás Európából már eltűnt, azonban sokan élnek közöttünk, akiket korábbi betegségük okán érint ez a probléma, nekik segítünk. Így sikerült megtalálnunk Andula urat, akinek a Magyar District kormányzója, Kézdi László támogatásával 200 ezer forint értékben gyártattunk egy boka alsó lábszár ortézist, emellett pedig vásároltunk egy erős bakancsot és olyan eszközöket, amik segítik a járását – ismerteti a hátteret Lászik Gábor.
Az RC Orosháza elnöke hivatalosan június 10-én adta át a támogatásról szóló oklevelet, ahol meg is nézhettük az elkészült ortézist.
– A protektor stabilan rögzíti a lábam és megkönnyíti a járást. Kellett pár nap, mire megszoktam, de most már nagyon jól működik, szinte teljes értékű munkát tudok végezni – mondta boldogan Sándor.
Mi is az a gyermekbénulás?*
A járványos gyermekbénulást a polio enterovírus okozza. A betegség már az ókorban is jelen volt, de tömeges megbetegedéseket a 1900-as évek elejétől okozott, az 1950-es években pedig már aggasztó méreteket öltött a bénulásos megbetegedések száma. A poliovírus elsősorban a gyerekeket támadja meg, ám az esetek elsöprő többségében a szervezet legyőzi. Akinek viszont nem elég erős az immunrendszere, annak megtámadja a központi idegrendszerét és gyulladást okoz. A megbetegedések mintegy 1%-a jár valamilyen jellegű bénulással, rosszabb esetben halállal. A súlyosabb fertőzések mintegy 50 százaléka végződik tartós bénulással, amelynek fele tekinthető súlyosnak. A bénulás rendszerint ún. „petyhüdt” és aszimmetrikus, és gyakoribb az alsó végtagok törzshöz közel eső izomzatának érintettsége. A végső bénulás akkor alakul ki, ha az adott izmot ellátó összes idegsejt elhal. Ilyenkor idővel az elhalt rész torzul is.
Gyógyítani nem lehet, így a hangsúly az immunizálással történő megelőzésen van. Az elmúlt több mint fél évszázadban a védőoltásoknak és a Sabin-cseppeknek köszönhetően csaknem teljesen eltűnt a betegség. Világszinten 1988-ban még 350 ezer eset fordult elő, majd ez a szám 2008-ban már csak 1659 volt. Hazánkban 1931-ben, 1954-ben, 1957-ben és 1959-ben alakult ki súlyosabb járvány. 1957-ben 2334 bénulás történt, amely 143 esetben végződött halállal.
A már kialakult bénulás esetén a legfontosabb az életfunkciók fenntartása, ha esetleg a betegség létfontosságú területeket érint. Ilyen például a tüdő érintettsége esetén a gépi lélegeztetés. A mozgásszervek fertőzése esetén rehabilitáció segíthet javítani az életminőséget, de teljes felépülés ilyen esetben sem várható.
2002-ben a WHO az európai régiót poliovírus-mentesnek nyilvánította, de a védekezést mellőző vagy nem megfelelően immunizált országokban – elsősorba Afrikában és Ázsiában – ismét elterjedhet. Ez ellen vette fel a küzdelmet a Rotary.
(*Forrás: wikipedia)